A cím nem véletlenül utal J. L. Austin a kommunikáció tudomány alapjait bemutató könyvére, hiszen a szavak erejéről, számon kérhetőségéről és az írott sajtó etikai szerepéről kívánok értekezni a következő blogbejegyzésben. A téma talán túl nagy egy blogbejegyzéshez, de a lehetőségekhez mérten megpróbálom körbejárni.

 

A minap kezem ügyébe került egy kutatás, amit az amerikai The Pew Research Center for the People & the Press intézet készített és folyamatosan készít évről évre. A kutatás ugyan elsősorban  az amerikai olvasási szokásokat vizsgálja és nem is a minap látott napvilágot, de a hosszú időintervallum miatt, amit átfog kellőképp relevánsnak mondható és a trendek és tendenciák tekintetében sok vonatkozásában a hazai viszonyokkal is mutat hasonlóságokat. Gondolatébresztőnek pont megfelel. A rendkívül átfogó kutatás 21 év távlatában vizsgálta az olvasók „hírérzékenységét”, annak függvényében, hogy az olvasók milyen hírekre a legnyitottabbak. http://pewresearch.org/assets/pdf/NewsInterest1986-2007

A kutatás kimutatta, hogy az olvasók többsége sokkal fogékonyabb a rossz hírekre, kiváltképp emberi hibákból eredő negatív hírre, a negatív gazdasági hírekre stb., mint minden másra. Ez, ha csak az aktuális, 2010-es kutatásokat nézzük, akkor manapság sem változott sokat (http://people-press.org/news-interest/). A legjobban fogyó hírek között, ma is a mindennapi életünkre hatással lévő katasztrófák, gazdasági relevanciájú negatív hírek vannak. „Valaki elrontott valamit…”, „valaki hibázott, ezért ekkora vagy akkora a veszteség…” stb.

 

Mondani sem kell, hogy mindezek a tendenciák egyértelműen jelzik a média bulvárosodását, hiszen ahogy a mondani szokás: „A jó hír a „rossz”-ban az, hogy jó eladásokat produkál…”

 

Alapfeltételezésem eme bejegyzés írásakor, hogy egy demokratikus jogállamban elsődleges szempontoknak számít, hogy a sajtó - legyen az akármilyen - tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat és nem állít valótlant, amennyiben ok nyomoz, akkor is fenntartja az ártatlanság vélelmét és nem ítélkezik semmilyen ügy apropóján.

 

Sajnálatos módon, a bulvárosodás egyre elterjedőben van az amúgy objektívnek és értékközvetítőnek nevezett és tartott lapokban is, hiszen ha az olvasói érdek nem is annyira, de az általános igény (olvasói fogékonyság) és a profitorientált gazdasági szemlélet (pl. eladási adatok) mindenképpen ezt kívánják meg. Elég, ha csak megnézzük a legjobban fogyó napilapok eladási adatait, jól látható, hogy az ilyen, általában negatív szenzációra élezett lapok még az internet erősödésével is többszörös eladási adatokkal verik a „minőséginek” és „értékközvetítő” tartott lapokat. Nincs más választás tehát ez utóbbiak számára, mint kiemelni azokat a témákat, amik azonnal hatnak a közönségre.

Természetesen ezzel még nincs is semmi gond, a gond inkább abban leledzik, hogy a bulvár újságírás sajátos jellegéből eredően csak bizonyos témákra van kiélezve, amit erős egyszerűsítéssel, a hangsúlyok eltolásával és/vagy összemosásával, valamint sarkításokkal és egyedi véleményezéssel ér el és ily módon nem fektet túl sok hangsúlyt az objektivitásra, hiszen az pont a szenzáció élét tompítaná a hírnek. Ha tehát ez a fajta újságírás teret kap az amúgy minőségi, a köztudatban hitelesnek tartott újságokban, akkor az óriási károkozásra képes, mind az olvasók gondolkodásában, mind az akár alaptalanul hírbehozott résztvevőket tekintve. A hír megalapozottságát tekintve voltaképpen ez teljesen független dolog, hiszen ebben az újfajta rendszerben mindez – sajnos – teljesen másodlagos szempont. Az olvasó ugyanis joggal gondolhatja, hogy ami hírt ezekből a sajtótermékekből kap az megalapozott, gondosan ellenőrzött forrásból származó anyag, aminek hitelességéhez nem fér kétség. Ez a „hitelesség” persze gyakran elég ahhoz, hogy az közölt cikket más nyomdai és online orgánumok is - részben vagy egészében - ellenőrzés nélkül átvegyék. A rossz, sokszor megalapozatlan hír így egy pillanat alatt virulensé válik és a gyakran alaptalan vádakkal sértett pedig csak kapkodhat a feje után és ha bírja erővel/idővel/pénzzel, akkor futhat jogorvoslatért, majd pedig helyreigazításért az adott médiumokban. A probléma sajnos csak az, hogy a nap végén, de sok esetben csak az év végén (hiszen a helyreigazítás hónapokba is telhet) az olvasó úgysem a helyreigazítások számát látja vagy azok szövegét hallja majd vissza emlékezetében, hiszen a „Helyreigazítás” mégsem annyira kapós cím, hanem sokkal inkább az egykor jól és hosszan ültetett, hangzatos főcímeket, ami mind-mind az egykor pusztító lavinát alaptalanul elindító cikket jelzik.

 

De miért fontos mindez? Talán azért, mert a bulvárosodott sajtó ingerküszöbét nem mindig éri el a jó hír. És mi a jó hír? Nos, a jó hír az, hogy ez idáig több mint 30 helyreigazítási pert nyert meg az általam vezetett önkormányzat és személyem az ellenünk alaptalanul felhozott vádakkal szemben (Andrássy úti ingatlanok; Nagymező utcai mélygarázs; Hunyadi téri piac stb.). Remélem, mindez erőt ad mindazoknak, akik hasonló alaptalan vádaknak lettek, vannak, vagy épp lesznek kitéve, hogy merjenek - ha kell jogi úton is - szembeszállni ezzel az egyre növekvő, az általam tisztelt és becsben tartott „véleményszabadság” palástját rendre kihasználó erővel.

 

Az idáig sorra megnyert sajtóperek és helyreigazítások noha a mi igazunkat támasztják alá, csekély vigaszt nyújtatnak, hiszen aligha tüntetik el a hírnevünkön esett csorbát. Ezek a perek egyben sajnos azt is jól példázzák, hogy valami nem éppen a legjobb irányba halad ezen a téren és csak remélni tudjuk, hogy ez a bulvárosodás kártékony hatása idővel elmúlik, jóra fordul és a jó hírnek, az alaptalan vádakat tisztázó hírnek is lesz akkora keletje, mint manapság a rossz hírnek van.  Bizakodásra adjon okot, hogy az etikus újságírásról korábban megfogalmazott elvárásaimmal nem vagyok egyedül, hiszen a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Etikai Bizottsága (MÚOSz EB) nyílt levelében is hasonló véleményen van. [esetleg link a MUOSz nyilt levelére, véleményre]

Bízzunk benne, hogy előbb-utóbb megfogan mindez, hiszen – és most csak idézni tudom a MÚOSz elnökségét – „csak közös fellépéssel lehet gátat vetni a közélet durvulásának, a rágalmazás, a becsületsértés, az etikát súlyosan sértő újságírói viselkedés terjedésének.”